MENÜ

 

A cöliákia nem más, mint a lisztérzékenység/gluténérzékenység. Sajnos én - mint ismereteim szerint több társam - felnőtt korban tapasztaltam meg ennek minden velejáróját, így itt szeretném megosztani ennek megélését, tapasztalataimat. Remélem használható segítség lesz azok számára aki most kezdik... Ne csüggedjenek! Van élet ezzel együtt is Vigyor

 

Előszó

Felgyorsult világunkban sajnos egyre inkább nő az ételallergiások száma. Nem csak a gluténérzékenyek száma gyarapodik évről-évre, hanem az egyéb élelmiszer-érzékenységgel küzdők száma is..  Mindezek nem kizárólag gyermekkorban alakulnak ki, hanem akár felnőtteknél is, akik élik a már megszokott hétköznapjaikat, s egyszercsak beüt a krach és mindent meg kell változtatni... Mese pedig nincs, tulajdonképpen hirtelen kell életmódot váltani, hiszen az egészségünkről, további életünkről van szó.  Talán napjainkban könnyebben kideríthető eme betegség, s ha megvan a diagnózis, akkor át kell térni a megfelelő étrendre. Nem elég, hogy sok esetben komoly fájdalmak árán jutunk el a "célhoz", közben aggódunk, orvostól-orvosig járkálunk, mi lehet a baj, végre kiderül a várt diagnózis és csak AKKOR KEZDŐDIK A NEHEZE... Ami egyébként csak elsőre tűnik nagyon vészesnek!

VÁLTOZTATNI KELL! Sok mindenen, elsősorban az étkezésen, de a gondolkodásunkon is, mert hiszem, hogy ezzel sok minden javítható, korrigálható, elősegíthető!

 

Saját tapasztalatok

Én 2005-ben éltem át ezt a tortúrát. Egy áprilisi napon elkedődtek a hasi fájdalmak, hányingerrel járó rosszullétek. Gondoltam majd elmúlik, biztos a komoly stressz okozza a panaszokat...aztán telt-múlt az idő és csak nem múlt...jó nyilván vírus, jött az újabb "ötlet"... Teltek-múltak a napok,  nem igazán törődtem a gondokkal. Elmentem azért egy vérvételre, amelynél az orvos azt mondta: azonnal kórház...kivizsgálás kivizsgálás hátán (nyilván egyik sem kellemes) és összességében fél év után kiderült: LISZTÉRZÉKENYSÉG.

A nálam jelentkező tünetek a következők voltak:

  • eleinte borzalmas hasfájás, hányinger
  • majd a későbbiekben fogyás
  • fulladás a lépcsőzésnél
  • a végén már sík terepen is
  • végtagzsibbadás, fájdalom

Mikor bekerültem a kórházba nem hiszem, hogy tudták mi lehet az ok. Jött 10 nap kórház, gyomortükrözéssel, vastagbéltükrözéssel,  cukorterheléses vizsgálattal, kétszeri vértranszfúzióval majd kiderült, hogy valószínűleg lisztérzékenység, mert a bélbolyhok károsodása ezt mutatja. A pontos eredmény érdekében  át kellett mennem egy másik kórházba (ide csak átutazóban Vigyor), ahol vérvétel útján, rá másfél hónapra derítették ki pontosan, hogy igen, valóban ez a baj.

S onnantól elkezdődőtt egy új élet, akár újjászületésnek is mondhatnám, mert volt egy érdekes megjegyzése az egyik orvosnak, hogy ennyi idő alatt annyira lemerült a szervezetem, hogy rosszabb vége is lehetett volna.  Sajnos sokáig húztam, de hát ki gondolt erre...  Nehéz volt elfogadni, hogy nem ehetek akármit. Talán volt egy év is, mire igazán feldolgoztam ezt az új helyzetet. Elfogadtam, s igyekeztem tudatosítani magamban, hogy nem vagyok beteg, csak van egy problémám, amivel együtt lehet élni, bár figyelemmel kell lenni sok mindenre. Nem is csak nekem, hanem a környezetemben élőknek is.

Persze korábban sosem fogott el annyira a vágy egy jó kifliért vagy egy kakaós csigáért, mint akkortájt Vigyor De idővel túlestem ezen, nem zavar már az sem,  ha más finomságokat eszik előttem. Otthoni sütéssel-főzéssel szinte bármi elkészíthető, még ha nem is teljesen olyan, mint az "igazi". (Öcsém kérdezte mindig anyukámat, hogy ez most akkor "nem normális" vagy eheti? Vigyor) Egyébként hallottam már - nem lisztérzékenytől - olyan megjegyzést, hogy húú ez jobb mint a "normál". Tehát hajrá, próbálkozzunk, süssünk-főzzünk, ne szomorkodjunk, éljünk... Vigyor

 

Mit ehetünk?

Mikor nálam kiderült a probléma nem nagyon voltak a boltokban ilyen jellegű termékek.  Szerencsére manapság már nagyobb bevásárlóközpontok illetve kifejezetten erre szakosodott boltok, pékségek, cukrászatok, pizzériák is léteznek!

A nem kifejeztetten táplálékallergia boltokban található termékek egy részén is fel van tüntetve, ha valami gluténmentes (áthúzott búzakalász).

Sok ezzel a témával foglalkozó oldal is segíti az eligazodást az útvesztőkben, így nem kell megijedni.

Aki most kezdi ezt az életformát, ne keseredjen el!! Tulajdonképpen minden elérhető, még ha az árak néha elkeserítőek is, de legalább van Vigyor S előbb-utóbb rájövünk, hogy annyi mindent el lehet készíteni házilag, olcsóbban is.

Egy dolog azonban nagyon fontos, odafigyelni magunkra és a szervezetünkre, s nem utolsó sorban a lelkünkre is! Ne érezzük magunkat beteg embernek, ez csak egy állapot, amit ki lehet küszöbölni! Van rá megoldás, éhen sem kell halni Vigyor, így ennek kell örülni!

Egy szó, mint száz, ezzel együtt lehet élni! És nem is szenvedünk hiányt!

 

Gluténmentes bolt / étterem

 

Gluténmentes termékeket kínáló bolt Budapest területén (teljesség igénye nélkül):

  • Táplálékallergia Centrum, XIII. kerület, Vág utca
  • Tesco áruházak polcain is megtalálható nagyon sok termék
  • Spar áruházak is igyekeznek felvenni a verseny

Gluténmentes ételt (is) kínáló étterem/étkezde Budapest területén (teljesség igénye nélkül):

  • Aréna Plaza, Free From szaküzlet
  • Etna II Pizzéria, Keleti pályaudvar

Gluténmentes termékeket kínáló bolt Mór területén

  • WM Market/Marci bolt, Wekerle u.
  • Sparban is megtalálható egy-két termék
  • DM Drogerie Markt (elég sok terméket kínál)

 

 

 

Hírek

  • Katasztrófahelyzet
    2013-03-17 21:59:25

    Március 14-15.-én a hó kiváltotta katasztrófahelyzetben Fejér megyében (és még sok egyéb megyében) igazi összefogásról tettek az emberek tanúbizonyságot! Mentek, segítettek ahol tudtak a rászorulókon... Öröm volt hallani! Minden nap így kéne tennünk...

  • Új év, új dolgok, új érzések...
    2012-12-27 08:58:47

    Mindenkinek kívánok szeretetben gazdag, sikeres, örömteli új évet! :-)

  • Melegség a hideg napokra...
    2012-11-30 21:58:06

    Érkezik a tél, a hideg...de a gyermekünk, családunk, barátaink szeretete melegséggel tölt el... Remélem mindenkit!

  • hétvége...
    2012-09-28 14:54:48

    Talán még kellemes idő lesz egy kis kirándulásra, jó levegőre, napfényben úszkálásra :-)

  • A gluténérzékenység...
    2012-09-23 22:29:14

    www.naturahirek.hu/gluten-a-rejtett-gyilkos/

  • Eső, ború, szürkeség...
    2012-09-13 21:29:23

    Hallgassunk valami jó zenét, olvassunk egy jó könyvet...feldob :-)

  • Kikapcsolódás gyanánt...
    2012-09-06 16:23:41

    Könyvajánlat: Kurt Tepperwein - Válságból fakadó új élet. Érdekes olvasmány pszichológiát kedvelőknek illetve akik nem találják a kiutat küzdelmeikből :-)

  • Már csak 1 nap :-)
    2012-09-02 14:06:34

    ...és jön a suli. Ez megmozgatja az egész családot, pénztárcát sajnos, DE egy a lényeg szeressük, figyeljünk egymásra Nevetés

  • Közeleg a szeptember...
    2012-08-23 22:13:37

    Lassan mindenki feltöltődik, magába szívja a napsugarak erejét :-) Jön a suli, munka, ősz...

  • Tényleg nyár...
    2012-06-18 16:20:29

    Itt az őrült meleg, no meg a Vakáció :-) Minél több fürdést kívánok és persze a napfény éltető, pozitív energiáit :-)

  • Gyermeknap
    2012-05-27 10:32:19

    Boldog gyermeknapot minden kisebb és nagyobb gyermeknek illetve gyermeklelkű felnőttnek :-)

  • Anyák napja
    2012-05-06 10:03:56

    Minden anyukának és nagymamának nagyon boldog Anyák napját!

  • Nyár :-)
    2012-04-30 20:18:41

    A hosszú hétvégére megérkezett a nyár... napsütés, kék ég, fagyi, emberek, boldogság :-) Jó pihenést!

  • Húsvét
    2012-04-06 13:34:42

    Kellemes, sonkaevős, locsolkodós húsvéti ünnepeket kívánok! :-)

  • Látnivalók - menü
    2012-03-18 13:24:34

    Bővült a választék :-) Kirándulóhely javaslataimmal... Remélem hasznos lesz!

  • hosszú hétvége :-)
    2012-03-15 19:48:30

    Kellemes, pihentető, napsütéses hosszú hétvégét!

  • Nőnap
    2012-03-08 09:46:42

    Boldog Nőnapot kívánok minden nőtársamnak! Virágokkal, szeretettel, szerelemmel, törődéssel egyetemben :-)

  • itt a Tavasz...
    2012-03-05 09:35:00

    Megérkezett a tavasz a maga melengető sugaraival, feltöltő energiáival, illataival :-)

  • Téééééél
    2012-02-05 21:36:56

    Jó levegő, szánkózás, séta, felfrissülés, tisztaság, fehérség, öröm, mosoly... :-)

  • Boldogság...
    2012-01-28 20:52:24

    Feltölt, energiát ad, kapaszkodót nyújt... a Hogyan legyünk boldogok c. könyv!

  • Psziché
    2012-01-23 19:49:10

    Ajánlott olvasmány, Nők Lapja Psziché, nem csak nőknek! Hasznos dolgokkal teli újság.

  • Elindult...
    2012-01-22 12:55:07

    Mintegy fél év készülődés után 2012. januárjában a nyilvánosság elé tárom művemet...remélem tetszeni fog :-)

Asztali nézet