Mire vágynak a nők általában? Házasságra, gyerekekre... Legtöbbjük persze, mert manapság a szingli élet is  nagy szereppel bír...bár lehet hogy ezt csak a csalódástól való félelem okozza. Ki tudja. Én abszolút családcentrikusnak mondanám magam, ezért is vártam, hogy feleség legyek, megkaptam és rájöttem mégsem így képzeltem el...hibáztam, nagyot. De miért is vannak a hibák? Hogy tanuljunk belőlük!

Kezdetek

Sok negatívnak mondható - bár akárhogy is nézem abszolút nevelő célzattal bíró - próbálkozás után, mikor rendbe tettem a lelkem, immár sokadszor, úgy éreztem mostmár enyém a világ, bármire képes vagyok. Egyedül is megállom a helyem, a boldogságomhoz nem kell senki és semmi. Szingli élet? Na persze... De az érzés tán nem mélyről jött, csak elhitettem magammal.

Egy buli alkalmával összeismerkedtem egy sárccal. Őszintén, nem nagyon akartam ilyennel foglalkozni, talán mert mégsem rendeztem annyira magamban dolgokat? Nem tudom... A lényeg, hogy úgy hozta a sors, hogy összekerültünk. Viszonylag hamar, három hét után már együtt nyaraltunk, ezt követően pedig már együtt éltünk. Éltünk, éldegéltünk...  Nem volt meg az ismerkedésre szánt idő, az udvarlás...szerintem ez fontos...megismerni a másikat minél jobban. Ott kiderülnek dolgok. Sok közös élményünk volt, ugyan beszélgettünk, kirándultunk...DE! valami mégsem volt meg: romantika, bensőség, egymás lelkére figyelés...  Amolyan éltünk egymás mellett, de nem egymással állapot volt. Ekkor elgondolkodtam bizonyos dolgokon s végül szakítottunk...

Szakítás után

Nehéz volt, nyilván mindkettőnknek. Akármilyen is egy kapcsolat azt hiszem soha nem egyszerű, ezt is fel kell dolgozni, értelmezni kell... Nem értettem sok mindent. Hiányzott valami. De mikor együtt voltunk akkor meg más valami hiányzott. Érthetelen volt, az egész. Gyenge próbálkozásaim voltak egy új kapcsolatra. Ami inkább így utólag egy menekülés volt. Hogy persze nekem sikerül egy ennél sokkal szuperebb dolog. DE! Ezek már látom kapaszkodók voltak, hogy ne kelljen gondolkodni, hogy ne kelljen értelmezni a miérteket. Nem szabad mástól várni a csodát! Előbb meg kell oldani, rendezni kell magunkban! Lelkünket kell rendezni. Csak utána szabad újba kezdeni... Kérdések így is - úgy is lesznek minden kapcsolat után, folyamatosan fel fognak merülni életünk során korábbi kapcsolatainkra  vonatkozó kérdések, mindezt úgy gondolom tanuló célzattal. Hogy igen ezt így nem, meg ezt most jobban fogom, erre jobban figyelek stb. Én is csak utólag látom így... Mert amilyen sérülékeny az ember, meg ahogy emészt a magány és nem tudjuk kezelni vagy csak azt hisszük, hogy tudjuk, hibát hibára halmozunk! Én is hasonlót léptem, újrakezdtük... Tipikus példája a sérült léleknek, hogy a hiányérzet visszaviszi az amúgy nem jónak ítélt kapcsolatba. Ez a jobb mint a semmi érzés? Nem tudom...

Újrakezés

Elhitettem magammal, valamit ami nem volt. Hogy jól érzem magam, hogy akarom ezt. Csak éppen ezzel megbántottam őt is  s közben, meg magamat is. Persze hozzáteszem, hogy elvoltunk, hangos szó nem igen volt köztünk, egyszerűen csak nem a tökéletes volt. De ez az elvoltunk nem elég egy kapcsolathoz, főleg nem egy házassághoz. Fontos a vonzódás, mély érzelmek, ragaszkodás, romantika, törődés,...stb. Sok minden! A szerelmünk a legjobb ha a barátunk. De nem minden barátság lesz szerelem! Sőt! Hibást soha nem is kerestem. Sőt ha már valaki, akkor én voltam a bűnbak. Együtt voltunk, éldegéltünk, majd sor került a lánykérésre, amire igent mondtam, sor került a házasságkötésre, amire igent mondtam és nem kellett volna. Így utólag végigkövetve a történetet, a nagyobbnál is nagyobb hibát követtem el. Hogy önmagammal szemben az egy dolog, de mást is magammal rántottam. Akaratlanul is, a gyengeségem miatt. Mert igen nehéz megválni egy megszokott dologtól. De ha tudjuk belül, hogy nem akkor NEM! A házasság egy ilyen elvagyunknál sokkal fontosabb intézmény - legalábbis annak kéne lennie -. Jó esetben hosszú évek kapcsolata, sok probléma közös megoldása, gyerekek közös nevelése... Ezt csak érett, komoly döntéseket meglépni tudó emberek között lehetséges!

Esküvő után

A házasságunk tíz hónapot élt meg... Nem volt sem ajtócsapkodás, sem tányértörés, üvöltözés. Beszélgetések jöttek...néhány hónappal az esküvő után. Hogy itt valami nem stimmel, nem úgy megy ahogy kéne. Próbáljunk változtatni, de ugye ami sosem működött, azt nehéz megváltoztatni. Így vége lett... Életem egyik legnehezebb időszaka volt, bár sokszor nem mutattam. Sajnáltam őt és magamat is! És igen, hibáztam! Nagyot! Borzalmas időszak volt ez. Olyan voltam lelkileg mint aki meghalt, miközben éreztem, láttam, hogy jó lesz és kinyílik a világ és vártam. Ezalatt az idő alatt volt egy szédüléses rosszullétem, pontosan nem is tudni miért. Kipihentem és összeszedtem magam, önmagamért! Hiszen mennyi és mennyi hibát követünk el életünk során. Kicsiket, nagyokat és még nagyobbakat! De mindezekből tanulunk, s így alakul ki körülöttünk az igazi, valós világunk! Ha nem tapasztalunk, nem tudjuk hogy mit szeretnénk és hogyan. Körvonalazódnia kell egy képnek. Ehhez pedig kellenek csalódások, rossz tapasztalatok, hibák...  Fejlődni kell! Szokták mondani, "jó pap holtig tanul", mennyire igaz! Minden nap, millió apróságból tanulhatunk és kell is!